Biztonságosabb és élhetőbb város

Kőbányán az elmúlt néhány évben rendkívül sokat javult a közbiztonság helyzete. A jelenlegi állapotért sokat dolgozóknak a kerület és a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány vezetői köszönték meg a munkájukat.

„Kőbánya sokkal biztonságosabb, mint bármikor az elmúlt évtizedekben. Ez nem azt jelenti, hogy itt nem követnek el bűncselekményeket, hogy ezen a területen nem lehet javítani, de a kerület sokkal élhetőbb, mint korábban” – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg Kovács Róbert polgármester azt a kis ünnepséget, amelyre a „rendcsinálók” legjobbjait hívták meg. „Az elmúlt év őszén lezajlott választások előtt nagyon sok emberrel találkoztam, beszéltem arról, hogy mit lehetne javítani, mik a legégetőbb teendők Kőbányán. Annak különösen örültem, hogy amíg négy évvel korábban a közbiztonság helyzete és a kerület rendezettsége, vagy tisztasága jelent meg első számú problémaként, addig ma ezek a kérdések sokkal hátrébb szorulnak. Most is vannak gondolatok, ötletek, kritikák, de az emberek nagy része érzi, hogy a Kőbányai Önkormányzat minden létező partnerrel keresi az együttműködést, aki ezen a területen is tud segíteni. A kőbányai emberek érzik ennek az összefogásnak az eredményét; azt, hogy sokkal több térfigyelő kamera vigyáz rájuk, hogy nagyobb a rendőri jelenlét, több közterület-felügyelő járőrözik és nagyon sokat segítenek polgárőrök, a Kőkert munkatársai és minden olyan szervezet tagjai, akik hozzá tudnak tenni a kerület rendjéhez.” – mondta Kovács Róbert polgármester, miután megköszönte a minden érintett munkáját. 

Tóth Béla, a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumának elnöke minden társszerv, illetve civil szervezet munkatársait üdvözölte és kiemelte, hogy ilyen típusú összefogást, mint amilyen Kőbányán kialakult, országosan keveset lehetne találni. A hajdani rendőrkapitány elmondta: örvendetes és szerencse is, hogy több, a rend védelméért dolgozó szervezet „lakhelye” éppen Kőbánya, ám az már a nyitott gondolkodáson és a segítőkészségen múlik, hogy ezek a szervek partnerek a Kőbányai Önkormányzat közbiztonságot szolgáló törekvéseiben.

A köszöntők után Kovács Róbert polgármester, Radványi Gábor alpolgármester és Tóth Béla kuratóriumi elnök köszönő okleveleket és jelképes ajándékot adott át a kerület rendjéért sokat dolgozó munkatársaknak.    

 

Elismerést kaptak: 

Trampó Ferenc és Tóth Zsolt polgárőrök az ALFÁ-tól; Varga Miklós, Orosz Tibor, Juhász Attila és Kanyó Lászlóné polgárőrök a WOLF-tól; Paunoch Róbert és Gávay Zoltán az Óhegy polgárőrségtől, Gyurika Zsolt Richárd bv. törzsőrmester,  Pölöskeyné Sinka Katalin bv. százados, Belina Csaba bv. őrnagy, Korbely Erik bv. törzszászlós és Pallos Viktória közalkalmazott a Büntetés Végrehajtótól; Görbe Attila r. alezredes, Tamáska-Varga Eörs r. alezredes, Tanner László r. főhadnagy és Balázsovits Renáta r. törzsőrmester a rendőri szolgálatoktól; Banos Sándor zászlós, Péntek László főhadnagy, Sári László zászlós és Katona Gabriella közalkalmazott a honvédség egységeitől; Hoffmann Zoltán tű. főhadnagy és Halasi István tű. zászlós a kerületi tűzoltóságtól ; Szutyáni Ákos és Moharos Zsolt a Mezei Őrszolgálattól; Harasztovics Ádám és Kovács Ádám a Dr. Sztanek Alapítványtól; Dobra Imre és Gotlieb Attila a KŐKERT-től; valamint Vincze Sándor, Demeter Gyula, Lados Józsefné a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítványtól, és Molnár Andrea az Alfa Polgárőr Egyesülettől.