Újabb újraélesztő készülék Újhegyen

Kovács Róbert polgármester újabb, korszerű defibrillátort vásárolt, amelyet az újhegyi orvosi rendelőben helyeztek üzembe.

Újhegyre, a Szivárvány Idősek Otthonába már korábban vett a polgármester egy hasonló készüléket. Kovács Róbert akkor is, mint ahogy most, a fel nem vett polgármesteri jutalom összegéből vásárolta a defibrillátort. Ahogy mondta, az a törekvése, hogy Kőbányának lehetőleg minden frekventált területén legyenek újraélesztő készülékek, amelyek néhány percen belül elérhetők. A városközpontba, pontosabban a Kőrösi Művelődési Központba – hasonlóan a most átadott berendezéshez – ugyancsak a polgármester vásárolta az újraélesztő berendezést. A készülékek speciális szakértelmet nem igényelnek, szükség esetén azokat bárki használhatja, amíg a mentő kiérkezik. 

Kovács Róbert polgármester a Bárkának, pontosabban az újhegyieknek átadott berendezéssel együtt idén három defibrillátor beszerzését tervezi.  Egyet a Kőbányai Önkormányzat Törekvés Sporttelepére, egyet pedig a nemrég felújított Zsivaj utcai rendelőbe.