Fejes Gábor nyerte a BringaPark Kupa második futamát (is)

A Kőbányai BringaPark Kupa második versenyén még Cleppe sem tudta megfogni Fejes Gábort, aki ezzel a győzelemmel bebiztosította magának az összetett győzelmet is. De az elit dobogó második és harmadik foka még kiadó! A harmadik futamot január 25-én, vasárnap rendezik a kőbányai Sportligetben, ahol fordított haladási irány várja a versenyzőket.

Az első futam napsütéses, de szeles időjárását a második fordulón felhők váltották fel, és a szombati esőzésektől enyhén saras pálya fogadta az indulókat. A legifjabb U9 korosztály versenyével indult a nap 10 órakor, akiket a serdülő, hobbi és master kategóriák, majd a felnőttek követtek. A kategóriától függően 4, 5 vagy 7 kört kellett megtenniük a 3 kilométeres pályán. A gyerekek futamai rövidített pályán zajlottak, de egy meredek emelkedővel nekik is meg kellett küzdeniük. Nem lesz ez másként a következő fordulón sem.

A családias második futam után több kategóriában még kérdéses az összetett győztes személye, ezért különösen izgalmas záró futam várható vasárnap a Sportligetben. A Felnőtt (Elit) férfiak között az első hely már biztosan elkelt, hiszen Fejes Gábor két győzelem után behozhatatlan, maximális pontszámmal vezet Buruczki Szilárd, Wouter Cleppe és Búr Zsolt előtt. Ők közel azonos pontszámmal rendelkeznek a két futam utáni összesített listában, így a dobogóra még mindhármuknak komoly esélyük van. 

A cyclocross vb utazást érő Master1 győzelem már szinte biztosan Szabó Andrásé, de Master2 összetettben még bármi megtörténhet, hiszen az első helyen holtversenyben, 130-130 ponttal vezet Specziár Viktor és Molnár Tamás Gusztáv. Vasárnap kiderül, hogy melyik versenyző utazhat január 30-án Csehországban, a Kőbányai Torna Club és Vuelta Sportiroda által közösen szervezett út keretében. 

A pálya változatosságára eddig sem érkezett panasz, de az utolsó hétvégén a szervezők rátesznek még egy lapáttal: a haladási irány megfordul, tehát ugyanazt a pályát kell teljesíteni, csak visszafelé. A verseny az előzőekhez hasonlóan 10 órakor indul a gyerek futamokkal. Nevezni a helyszínen reggel 9-től lehet, és pályabejárásra is ekkortól lesz lehetőség. Online előnevezés most is szerda éjfélig lesz.

 

További részletek és eredmények a www.vuelta.hu/bringapark-kupa oldalon.









Képek: Tóth „Donald” László