Karácsonyi hangulat Kőbányán

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is kigyúltak a karácsonyi fények Kőbányán. Advent első vasárnapjától – a közvilágítás bekapcsolásának időpontjában – az Újhegyi sétány és a Kőrösi Csoma sétány ismét ünnepi díszvilágításba öltözött.  

A Kőbányai Önkormányzat vezetői idén is igyekeztek valamivel többet nyújtani a karácsonyra készülők részére. A lakók kérésének eleget téve idén még „láthatóbbá” tették az ünnepi hangulatot a Kőrösi Csoma sétányon: a sétáló utca Liget tér felőli végén kristály-fényben úsznak a fák, a Szent László téri oldalon pedig fényfüzérekkel és fényes csillagokkal díszítették fel a fákat, oszlopokat. Aki a város központjában jár, láthatta a fénydíszbe öltözött Polgármesteri Hivatalt és az előtt álló, ugyancsak kivilágított fenyőfát is. 

A fények napközben ugyan nem látszanak, ám a Szent László templommal szemben álló, életnagyságú betlehem annál inkább. Mária és József, a kisded és az ajándékozó három király életképét ismét a Kőbányai Önkormányzat és Nagycsaládosok Kőbányai Szent László Egyesületének együttműködése révén csodálhatják meg az arra járók. Az elmúlt néhány évben kialakult szokás szerint idén is lehetőség van arra, hogy előzetes bejelentkezés után a kőbányai családok egy-egy éjszakára hazavihetik a kis Jézust, hogy az ő történetén keresztül még közelebb hozzák a gyerekek számára is a karácsony szentségét és ünnepét.   



 



(foto: Kovács Róbert polgármester facebook oldala)