Elkészült a futópálya

Az Óhegy parkban műanyag borítású futópályát és felnőtt edzőparkot épített a Kőbányai Önkormányzat. A több mint 60 millió forintba kerülő új sportlétesítményt a napokban adták át illusztris vendégek társaságában.

„Régi álom vált valóra az új futópálya átadásával” – mondta Kovács Róbert polgármester az ünnepélyes átadáson. A tervek szerint több hasonló pálya is épül majd a kerületben, amelyet minden korosztály sportolhat. Kovács Róbert minden kőbányai lakót rendszeres testmozgásra, az új pálya használatára buzdított és elmondta, hogy mozgalmat indítanak majd, hogy a Nordic walkinghoz hasonlóan növeljék a rendszeres testmozgás népszerűségét. 

A futópálya megnyitóján Monspart Sarolta világbajnok tájfutó is részt vett. Az egészséges életmód „megoldó képletét” tömören úgy fogalmazta meg: „A sport mindenkié! A sport a bölcsőtől a sírig tart.” Mint mondta, irigyli a környéken lakókat, mert ilyen, szó szerint minden korosztálynak alkalmas pályával nagyon kevés város büszkélkedhet.     

Frank Tibor sivatag- és ultra-maratonfutó a kitartásról és az időskori fittségről is beszélt. A 65 évesen is rendkívül jó egészségnek örvendő sportemberrel vélhetően a kőbányai futópályán is találkozhatnak a jövőben, hiszen naponta 25-30 kilométeres edzéseket tart most is. Ugyancsak találkozhatnak az új felnőtt edzőparkban Radányi Norberttel és Kővári Gáborral, a saját testsúlyos edzés hazai bajnokaival – ők most egy rendkívül látványos bemutatóval lepték meg az új pályát ünneplő közönséget.

Az új, 1,4 kilométer hosszú futópálya és edzőpark jól szolgálja a Kőbányai Önkormányzat kiemelt célját, hogy minden kerületi lakónak lehetőséget biztosítsanak az ingyenes sportolásra. Az Óhegy parki sportlétesítmények kialakítása emellett azért is fontos volt, mert az építéssel párhuzamosan a parknak jelentős részét rehabilitálták, azaz felújították a járdákat, az elöregedett lépcsőket és padokat, valamint modernizálták a közvilágítást, így sötétedés után is jól lehet használni az új edzőhelyet.