Kőbánya fővárosi képviselője

November 5-én – budapesti polgármester társaival együtt – Kovács Róbert, Kőbánya első embere is átvette a képviselői mandátumot a Fővárosi Önkormányzat székhelyén. Városunkat ezután közvetlenül ő képviseli Budapest vezetésében.

A Fővárosi Közgyűlés működése megváltozott, hiszen a képviselők jelentős részét a 23 budapesti kerület vezetője adja, vagyis az egyes városrészeknek nagyobb lehetőséget is tartogathat az új rendszer, ha a polgármesterek és szakértőik jól élnek az együttműködés és a lobbizás eszközeivel. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere megbízólevele átvételekor azt mondta: egyértelmű, hogy mindenki a saját területi érdekeit képviseli legerősebben, de hisz abban, hogy képviselő és polgármester társaival gyorsan megtalálja a közös nevezőt és Kőbánya fejlődési üteme az elkövetkező öt esztendőben legalább olyan nagy lesz, mint az utolsó négy évben volt.