Kőbánya a fejlődésre szavazott

Kovács Róbert polgármester mindenkinek megköszönte az újabb öt évre szóló bizalmat és az eddigiekhez hasonló lendületet, jelentős fejlesztéseket ígért a kőbányaiaknak.

Mint ismeretes, az október 12-i önkormányzati választásokon a FIDESZ-KDNP által támogatott Kovács Róbert, korábbi polgármester győzött, a szavazóknak fele (49,47 %-a) támogatja a Kőbánya fejlődési ütemét jelentősen felgyorsító politikust. A DK színeiben induló Élő Norbert a szavazatok nem egészen harmadát (32,9 %-át) kapta, a Jobbik jelöltje, Tokody Marcell követi őt (7,58 %-kal), tőle nem sokkal maradt le az LMP-s Tóth Balázs (6,58 %), a független Szabó Antal és Kerezsi László, a Munkáspárt polgármester-jelöltje a szavazatok alig több mint 3 százalékán osztozott. (Az adatok 100 százalékos feldolgozottságot tükröznek, de még nem tekinthetők hivatalosnak.)

Kovács Róbert polgármester a szavazatok összesítését követően rövid köszönetet mondott minden kőbányainak azért, hogy döntésük alapján a megkezdett munkát a korábbihoz hasonló összetételű képviselő-testület folytathatja. A régi-új polgármester – ígérete szerint – már az idei testületi üléseken beterjeszti a jövő évre vonatkozó fejlesztési terveket, amelyben többek között az Újhegyi sétány rekonstrukciója, teljesen új orvosi rendelő, iskola-felújítások, munkahelyteremtő beruházások támogatása, panel-felújítási támogatások, új iskolai sportlétesítmények, még több, a nyugdíjasok számára bevezetendő ingyenes szolgáltatás és a kerület fiataljait megmozgató programok is szerepelnek.