Gyakorlatban is alkalmazható tudás

Huszonkettedik alkalommal rendeztek Kőbányán katasztrófavédelmi versenyt. A Közép-pesti kerületekből érkező iskolásokra elméleti és gyakorlati feladatok vártak többek között a tűzoltás, az elsősegélynyújtás, a vegyvédelem és az árvízvédelem területén.

Kőbánya sok szempontból a főváros egyik legjobban működő kerülete - katasztrófavédelmi szempontból is annak kell lennie, hiszen nagyon sok veszélyes vegyi, illetve ipari üzem működik a kerületben. Éppen ezért a Kőbányai Önkormányzat - közvetlenül, vagy a Dr. Sztanek Endre Alapítvány munkatársainak segítségével - támogatja, hogy a fiatalok elméletben és gyakorlatban is felkészültek legyenek egy esetleges veszély elhárítására. Erről beszélt Radványi Gábor alpolgármester is a félszáz csapatot felvonultató Közép-pesti Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyen. A MERKAPT Maraton Sportközpontban rendezett verseny egyben felkészítés is volt, hiszen az itt legjobb eredményt elért csapatok képviselik a kerületüket az országos versenyen.

Az általános és középiskolás diákok tudása alapján dicséretes a felkészítő pedagógusok és szakértők munkája, akik a kőbányai gyerekekkel – az iskolai kötelezettségeken kívül – az életünknek ezt az egyre fontosabb területét megismertették.

 

A versenyen bemutatót tartott a kőbányaiak biztonságáért felelős valamennyi szervezet tagjai: a tűzoltók, a mezőőrök, a rendőrök, valamint a honvédség és a büntetés-végrehajtás munkatársai.

A kerületi általános iskolások közül első lett a Harmat Általános Iskola csapata, őket a Szervátiusz és a Keresztury Általános Iskola követte. A középiskolások versenyét a Szent László Gimnázium csapata nyerte, mögöttük végzett a Keleti Károly Szakközépiskola és a Zrínyi Gimnázium I. csapata. A díjakat Géczi Béla tűzoltó ezredes és Gardi József őrnagy, kerületi tűzoltóparancsnok adták át.  

 XXII. Katasztrófavédelmi Verseny

XXII. Katasztrófavédelmi Verseny

XXII. Katasztrófavédelmi Verseny

XXII. Katasztrófavédelmi Verseny

XXII. Katasztrófavédelmi Verseny

XXII. Katasztrófavédelmi Verseny

XXII. Katasztrófavédelmi Verseny

XXII. Katasztrófavédelmi Verseny