516 millió forint támogatást fordíthat az önkormányzat az Újhegyi sétány megújítására

Összesen 29 kerületi projektet támogat a főváros az általa korábban kiírt TÉR KÖZ elnevezésű pályázaton. A városrehabilitációs programok támogatására július végéig pályázhattak a kerületi önkormányzatok, amelyek 61 pályázatot nyújtottak be, összesen 16 milliárd 697 millió forint értékben. A kiírás szerint a főváros 5,1 milliárd használhat fel támogatásra. A főpolgármester és öt helyettese, köztük dr. György István 29 projekt támogatását javasolta a közgyűlésnek, amely azt 22 igen, 7 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadott el. A támogatott projektek között van a kőbányai Újhegyi sétány átfogó megújítása is. A kőbányai projekt valamivel több, mint 516 millió forintot kap a Fővárosi Önkormányzattól. Ennek köszönhetően a lakótelep főutcája teljes egészében megszépül.