Mintatér jön létre Kőbányán

Letették annak a különleges térnek az alapkövét, amely országos mintaprojektként valósul meg Kőbánya és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) összefogásaként. A kőbányai Legyen Tered elnevezésű projektben építészeti eszközökkel segítik a bűnmegelőzést.

Mindenkinek kell egy hely, ahol otthon érezheti magát, de nem mindegy, hogy ez milyen – emlékeztetett az alapkő letételekor D. Kovács Róbert polgármester. Kőbánya szeretné megváltoztatni azt a negatív képet, amely még ma is a kerülethez tapad, pedig ez jelentősen változott. A városrész az egyik legszínesebb, leggazdagabb kerülete a fővárosnak, és sokat változott a közbiztonság helyzete is, köszönhetően a közös erőfeszítésnek. Ugyanakkor még mindig vannak kiaknázatlan lehetőségek a közbiztonság növelése érdekében, s ilyen például az sajátos eszközrendszer, amely építészeti megoldásokat alkalmaz. Az itt felhasználásra kerülő elemek, például a sövények metszése, a területek átláthatóvá tétele vagy a jó közvilágítás már korábban is megtalálhatóak voltak Kőbánya eszközrendszerében, azonban talán nem volt ilyen tudatos, nem fogta keretbe egy program.



A polgármester kiemelte, hogy azért is különleges a projekt, mert a két „főszereplő”, az önkormányzat és az NBT mellett az intézmények is megjelennek, sok-sok szervezet, illetve „olyan közösségi tervezésre került sor, melyben partnereink a környéken élők voltak”. Radványi Gábor alpolgármester vezetésével számos lakossági fórum zajlott – idézte fel –, de a Kőbányai Szent László Gimnázium diákjai is aktívan részt vettek. A kiválasztott helyszín Kőbánya egy sajátos pontja, s bár elsőre nem látszik, fontos közlekedési csomópont, ahol sokan megfordulnak. A hely ugyanakkor hagy maga után kívánni valót, konfliktusos helyzetek kialakulására ad lehetőséget. A remények szerint a terület átalakítása tovább tudja növelni a térség építészeti, tájépítészeti színvonalát, illetve új közösségi térként tud megjelenni, amellett, hogy biztonságos pontja lesz a városnak. Mint rámutatott, a kísérleti projektre nagy figyelem irányul, hiszen feladata lesz megmutatni azokat a megoldásokat, amelyeket máshol is alkalmazni lehet. A források rendelkezésre állnak, a tervek készülnek, és a kivitelezőt is kiválasztották – tette hozzá a polgármester.

 

Hatala József, az NBT elnöke, a program másik fő támogatója emlékeztetett arra, hogy bár Magyarországon még újnak számít az építészeti eszközökkel történő bűnmegelőzés, Európa nyugati felében több országnak már jelentős tapasztalatai és eredményei vannak. „Mi pedig igyekszünk ezeket a tapasztalatokat és tudást átvenni, és megosztani a magyar társadalommal.” E munkában fontos szerep jut a polgármestereknek és önkormányzatoknak, ezért is szerveztek számukra az elmúlt hónapban bűnmegelőzési konferenciát mintegy 300 ember részvételével.

Tóth Béla, a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány elnöke egyebek mellett arra emlékeztetett, hogy az NBT felől indult kezdeményezés olyan együttműködést generált a közalapítvánnyal, amely példaértékű, és amelyhez nagyon sokan csatlakoztak. A közalapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy az érdeklődők és a lakossági fórumok aktivitása azt jelzi, hogy nagyon sokan álltak az ügy mögé.

A projekt részleteiről itt lehet olvasni.

Forrás: OrientPress Hírügynökség